Amint az a hétvégi bejegyzéseimből már kiderült, a húsvétot Noszvajon töltöttük, egészen pontosan Síkfőkúton, a Nomád Hotel & Campsite volt a főhadiszállásunk. Ott aztán igazán kipihenheti az ember a dolgos hétköznapokat.
Még olyan ritka pillanatok is adódtak, amikor hangyákat fotózhattam. 
Egy korhadó farönkön korzóztak a hatalmas hangyák, s a fa belsejéből jöttek elő. Többek között emiatt is, valamelyik lóhangyának (Camponotus sp.) gondolom őket, bár erre nem vennék mérget. Ami szintén jellemző volt rájuk, és a Camponotus fajokra is, hogy a dolgozók és katonák sokféle méretben előfordulnak, nagyok a differenciák közöttük. Majd megkérdezem valamelyik Myrmekológus ismerőstől, hogy jó irányba kapisgálok-e? 
De a lényeg most nem is ez, hanem az, hogy valamivel le kellett lassítanom az igen gyorsan rohangáló hangyákat, mert máskülönben nem tudtam volna megörökíteni őket. Erre a legtöbb esetben megfelelő a cukros víz, hiszen sok hangyafajnak a levéltetvek által kiválasztott édes mézharmat a kedvence, ami lényegében cukros víz. Nekem a kezem ügyében hirtelen egy kevés édes hab volt a kávé tetejéről, némi megmaradt cukorral. A csali bejött, s kezdődhetett a kényelmes fotózgatás, csak úgy kézből, a 300-as telével.
Ezeket a fotókat most tényleg érdemesebb nagyobb méretben is megnézni (a képre kattintva), mert összenyomva veszítenek az élességükből!
A fincsi kávéhabra érkező első vendégem.
Gyorsan megérkeztek még néhányan...
A kedvenceim a vöröses színűek voltak. Kicsit nagyobbak is, mint a feketék.
A hab elfogyott, de a cukor még marasztalta őket.
Tisztálkodó mozdulatokkal próbáltak megszabadulni a ragacstól.
Itt egy nagyobb falatot sikerült megkaparintania az egyik vöröses egyednek.
Jól látszanak a méretbeli különbségek.
Távozóban...
Ha valakit érdekel az egész sorozat, az megnézheti a Picasa albumban. >>
