Sajnos idő hiányában még mindig nem vettem rá magam, hogy építsek egy jó kis madárfotós lest, mondjuk egy madáretető-itató kombót. Ahol aztán a tökéletes beülő ágakon marakodó vagy a mohos parttal rendelkező tavacskákon fürdőző cinegéket, pintyeket, szajkókat vagy fakopáncsokat fotózhatnék. De ez nemigen fog megvalósulni, így továbbra is spontán, a maradék percekben fogok kapáslövésekkel operálni, amikor éppen az etetőt megyünk megtölteni vagy más miatt járok arrafelé. Mivel az etetők erősen vonzzák a madarakat, így még a magamfajtának is van mire kattintania. Ki tudja, lehet, hogy egyszer valami remek pillanatot sikerül majd megörökíteni?!
Próbálkozom jobb-rosszabb fényviszonyoknál, kézből és állványról, s majd meglátjuk mi sül ki belőle.
A próbálkozásoknak létrehoztam egy Picasa albumot, ahová időnként feltöltök néhány képet.






Németh Ferencné mondta
Gyönyörűek ezek a madarak, olyan jó érzés, békés nyugalom tölti el az embert, ahogy nézi őket.
Többször meg szoktam nézni, jó hogy lehetőségünk van legalább kamerán keresztül látni őket.
Köszönjük a lehetőséget.
karolynagy mondta
Örülök, ha így van.