Madáretetős webkamera – fizikai munka a Sóstói Múzeumfaluban

Egyik mai bejegyzésemben már említettem, hogy “lesz még egy etetős kameránk”.

Ez a madáretető és a kamera a Sóstói Múzeumfaluban lesz, néhány méterre a sokak által már jól ismert füsti fecske fészektől, amit az idei év madara program keretében webkamerával figyeltünk meg.

Nyár végén azt találtam ki, hogy mi lenne, ha abban az időszakban is kihasználnánk a fecskék miatt kiépített internet-kapcsolatot, amikor a lakók éppen Afrikában vannak. Szerencsére ötletemet a Múzeumfaluban ismét örömmel fogadták, s így a téli időszakban egy madáretetőt és annak vendégeit fogja bemutatni a kameránk.

Az internet-csatlakozást csak pár méterrel kell arrébb szerelnünk, viszont itt madáretetőt kell elhelyeznünk. (A botanikus kertben már korábban kihelyeztünk egy komolyabb madáretetőt, de ott meg internet-csatlakozást kell kiépítenünk mintegy 30 méter hosszban.)

Pénteken Zsolt és Zoli közreműködésével egy nagyobb félautomata etetőt telepítettünk a paplak előtti akácfa mellé.

Az ásók és a fiúk munkára készen.

Az ásók és a fiúk munkára készen.

Izzott a fém és mélyültek a gödrök. Szóltam nekik, hogy vigyázzanak, ha feltör a magma. :-)

Izzott a fém és mélyültek a gödrök. Szóltam nekik, hogy vigyázzanak, ha feltör a magma. :-)

A lábak felcsavarozása...

A lábak felcsavarozása...

... gyorsabban történt, mint ahogy a képeken látszik.

... gyorsabban történt, mint ahogy a képeken látszik.

A helyére tett etető, s a talajtömörítők.

A helyére tett etető, s a talajtömörítők.

Valami ilyesmit láthatunk majd a nagylátószögű optikán át. De az is lehet, hogy teljesen mást. ;-)

Valami ilyesmit láthatunk majd a nagylátószögű optikán át. De az is lehet, hogy teljesen mást. ;-)

A paplak és az új szomszéd

A paplak és az új szomszéd

3 hozzászólás »

  1. [...] Az etetővel kapcsolatos korábbi munkákról itt írtam. >> [...]

  2. Judy mondta

    Karcsi, ha itthon elmarad a házimunka az minden miattad lesz, már előre közlöm :-) :-) :-)
    Nagyon szép munka gratulálok Nektek, sok szép madarat kívánok magunknak bele :-)

RSS feed for comments on this post · TrackBack URI

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s