Archive for Október 23, 2010

Madáretetős webkamera – fizikai munka a Sóstói Múzeumfaluban

Egyik mai bejegyzésemben már említettem, hogy “lesz még egy etetős kameránk”.

Ez a madáretető és a kamera a Sóstói Múzeumfaluban lesz, néhány méterre a sokak által már jól ismert füsti fecske fészektől, amit az idei év madara program keretében webkamerával figyeltünk meg.

Nyár végén azt találtam ki, hogy mi lenne, ha abban az időszakban is kihasználnánk a fecskék miatt kiépített internet-kapcsolatot, amikor a lakók éppen Afrikában vannak. Szerencsére ötletemet a Múzeumfaluban ismét örömmel fogadták, s így a téli időszakban egy madáretetőt és annak vendégeit fogja bemutatni a kameránk.

Az internet-csatlakozást csak pár méterrel kell arrébb szerelnünk, viszont itt madáretetőt kell elhelyeznünk. (A botanikus kertben már korábban kihelyeztünk egy komolyabb madáretetőt, de ott meg internet-csatlakozást kell kiépítenünk mintegy 30 méter hosszban.)

Pénteken Zsolt és Zoli közreműködésével egy nagyobb félautomata etetőt telepítettünk a paplak előtti akácfa mellé.

Az ásók és a fiúk munkára készen.

Az ásók és a fiúk munkára készen.

Izzott a fém és mélyültek a gödrök. Szóltam nekik, hogy vigyázzanak, ha feltör a magma. :-)

Izzott a fém és mélyültek a gödrök. Szóltam nekik, hogy vigyázzanak, ha feltör a magma. :-)

A lábak felcsavarozása...

A lábak felcsavarozása...

... gyorsabban történt, mint ahogy a képeken látszik.

... gyorsabban történt, mint ahogy a képeken látszik.

A helyére tett etető, s a talajtömörítők.

A helyére tett etető, s a talajtömörítők.

Valami ilyesmit láthatunk majd a nagylátószögű optikán át. De az is lehet, hogy teljesen mást. ;-)

Valami ilyesmit láthatunk majd a nagylátószögű optikán át. De az is lehet, hogy teljesen mást. ;-)

A paplak és az új szomszéd

A paplak és az új szomszéd

Hozzászólások (3)

A tiszafa és a légy

A piros magköpeny nem mérgező, s ennek a nagydarab légynek ízlett. :-)

“Az igen édes ízű magköpeny nem mérgező, így a madarak megeszik, és a magokat emésztetlenül elpottyantják.”

Image posted by MobyPicture.com
- Posted using MobyPicture.com

Hoszzászólás

Ősz a botanikus kertben

Ahogy az előző bejegyzésben említettem, a madáretetős webkamera ügyeit intéztük a botanikus kertben. Mentünk egy gyors kört a jövő évben kihelyezésre kerülő fészekodúk miatt is. Sajnos nem vittünk fényképezőgépet, amit hamar megbántunk, mert a kertben ilyenkor tobzódnak a színek, s ezt a mobillal nem lehet visszaadni. :-(

Ajánlom mindenkinek, hogy töltsön el pár órán ősszel is a botkertben. ;-)

A sziklakert felől

A sziklakert felől

A tópartról

A tópartról

Egy pár tőkés réce is a tavon tartózkodik.

Egy pár tőkés réce is a tavon tartózkodik.

Hoszzászólás

Madáretetős webkamera – előkészületek a botanikus kertben

Hamarosan itt a tél, s mi már készülünk rá. Pénteken a főiskola botanikus kertjében (Tuzson János botanikus kert) szemrevételeztük az idei tél végén kihelyezett madáretetőnket, melyet a következő télen webkamerán keresztül fogunk bemutatni. Pontosabban az oda járó madarakat szeretnénk megismertetni az érdeklődőkkel, s egyben hozzájárulni a 2011. év madara programunk sikeréhez is. De erről még további részleteket nem árulok el. ;-)

Megvizsgáltuk az internetkapcsolat kiépítésének lehetőségeit, s már csak a kivitelezés van hátra.

Néhány héten belül elkezdjük az etetést, s a nagyhalászi gólyakamera tavaszig a botanikus kertben teljesít majd szolgálatot. (Mégsem a varjakat fogja mutatni, ahogy eredetileg terveztük.)

S amit még előre elárulhatok, hogy lesz még egy etetős kameránk. :-)

A botanikus kert hátsó bejárata, melyhez közel van az etető.

A botanikus kert hátsó bejárata, melyhez közel van az etető.

Egyelőre még üresen és kamera nélkül álldogál a fák között.

Egyelőre még üresen és kamera nélkül álldogál a fák között.

Reményeink szerint egy hónap múlva már nagy forgalom lesz itt.

Reményeink szerint egy hónap múlva már nagy forgalom lesz itt.

Hozzászólások (2)

Érik a Ginkgo

A főiskola kollégiumainak főbejárata mellett, egy nőivarú példány évek óta szépen terem. Állítólag a magvak húsos héja (magköpenye) éréskor vajsavtartalma miatt kellemetlen szagot áraszt. Nekem még nem tűnt fel ez a büdös, de az idén mindenképpen megfigyelem majd.

A páfrányfenyő (Ginkgo biloba) igazi ősi maradvány, s “a filogenetikus osztályozás szerint a páfrányfenyők (Ginkgophyta) önálló törzset alkotnak. A törzshöz csupán egyetlen osztály, a Gingkoopsida, egyetlen rend a Gingkoales és egyetlen ma élő család, a Ginkgoaceae tartozik.” Mindezeken belül az egyetlen ma élő faj.

S minden biológus és biológia tanár hallgató megtanulta annak idején (Növényszervezettan > fitoanatómia, fitomorfológia), hogy neki van villás levélerezete. :-)

A híres villás erezetű levelek

A híres villás erezetű levelek

Ősszel szépen besárgulnak.

Ősszel szépen besárgulnak.

Mint a sárga szilva, de nem érdemes megkóstolni.

Mint a sárga szilva, de nem érdemes megkóstolni.

Hozzászólás (1)

Bécsi virslis tojásrántotta

Szombat reggel általában összeütök valamilyen tojásrántottát. Ma a bécsi virsli adta hozzá a füstölt ízeket, s finomította a bacon és a friss zöldhagyma.

A zöldhagyma nemcsak finom, de szép is.

A zöldhagyma nemcsak finom, de szép is.

Pár perc alatt megpirulnak a virslikarikák...

Pár perc alatt megpirulnak a virslikarikák...

... aztán néhány kevergetés a tojással...

... aztán néhány kevergetés a tojással...

... s már kész is van a finom reggeli.

... s már kész is van a finom reggeli.

Hozzászólások (2)