Az időnként erre látogatók már tudják, hogy 2010. március 21-29. között Spanyolország Extremadura tartományában voltunk kollégáimmal, s Cáceres városában részt vettünk az EBCC konferenciáján (Bird Numbers 2010 – március 22-26. között), s a konferencia után még két napot madarásztunk ebben a csodálatos régióban. Sajnos a 25-én megtartott konferencia kirándulás napján esős volt az idő, de azért arról a napról is töltöttem fel pár madárfotót a Picasa webalbumomba. Sajnos sok fajt csak igen távolról vagy esős időben tudtam megörökíteni, még többet meg egyáltalán nem fotóztam.
Mivel az út elsősorban a konferencia miatt volt fontos, így madarászatra főként Cáceres városban volt lehetőség. Mellesleg a városban is olyan ragadozómadár fajokkal találkozhattunk mint a fehérkarmú vércse (Falco naumanni, több mint 300 pár költ), vörös kánya (Milvus milvus), barna kánya (Milvus migrans), de a 3 keselyűfaj és a kígyászölyvek (Circaetus gallicus) is rendszeresen berepültek a város fölé.
Március végén itt már javában zajlott a tojásrakás a fehér gólyáknál (Ciconia ciconia, több mint 150 pár a városban) és a fecskéknél is, melyek szintén nagy számban költenek ezen a vidéken.
A város parkjaiban és a patakparti bozótosokban kék szarkákkal (Cyanopica cyanus), kucsmás poszátákkal (Sylvia melanocephala) és vörösfejű gébicsekkel (Lanius senator) is könnyen összefuthattunk.
Kint a temészetben, például a Monfragüe Nemzeti Parkban, pedig számtalan érdekes fajjal találkozhattunk. Na jó, én csak 118 madárfajjal találkoztam, de csodás virágzó növényekből legalább ennyit láttunk, s majd valamikor azokat is feltöltöm a Picasa-ra, ahogy a tájképeket és a Cáceres gyönyörű városának épületeiről készülteket.
Egy kis ízelítőt itt is közzéteszek, de a Picasa albumot érdemes megnézni.












