Archive for március, 2010

Hideg, vizek és kevés madár – Alsópázsittól Bodrogkeresztúrig

A reggeli napsütésnek örvendezve délelőtt elindultunk Zoli barátommal a mindenféle vizek partjára. Alsópázsiton szembesültünk azzal, hogy sokkal hidegebb van, mint gondoltuk, s a vízzel borított rét teljesen be volt fagyva. Így hamar továbbáltunk, s útközben megáltunk pár percre a Szelkó-tónál, ahol szintén alig voltak madarak, de egy érdekes madárijesztő miatt megérte megállni. Ekkora már borús lett az égbolt, s a kedvünk is. Ennek hatására fogtuk magunkat és elindultunk Bodrogkeresztúrra, hogy meglátogassuk Fülöpöt, a híres télen-nyáron itthon maradó gólyánkat. Útközben még beiktattunk egy rövid megállót a rakamazi Nagy-morotvánál, ahol már párban úszkáltak a nyári ludak.

Szerencsére legalább Fülöp otthon volt. :-)

Alsópázsiton csak ezt a jómadarat sikerült megörökíteni, aki éppen egy retro optikát próbálgatott a jó kis D-SLR gépével. :-D

Alsópázsiton csak ezt a jómadarat sikerült megörökíteni, aki éppen egy retro optikát próbálgatott a jó kis D-SLR gépével. :-D

A trükkös halászok trükkös madárijesztője. Jól működhet ez a csónakba rögzített télikabát, mert hosszú idő óta most először nem láttunk kárókatonákat a Szelkó-tó ezen tóegységén. Igaz mást se láttunk. :-)

Távolról mi is halásznak gondoltuk.

Távolról mi is halásznak gondoltuk.

Nyári lúd pár a Nagy-morotván 1.

Nyári lúd pár a Nagy-morotván 1.

Nyári lúd pár a Nagy-morotván 2.

Nyári lúd pár a Nagy-morotván 2.

Kicsit távolabb repültek. Nem mintha nem lettek volna elég távol addig is. - Nyári lúd pár a Nagy-morotván 3.

Kicsit távolabb repültek. Nem mintha nem lettek volna elég távol addig is. - Nyári lúd pár a Nagy-morotván 3.

Aztán persze jól érezték magukat. - Nyári lúd pár a Nagy-morotván 4.

Aztán persze jól érezték magukat. - Nyári lúd pár a Nagy-morotván 4.

Láttunk még 3 szárcsát és 1 héját, aztán indultunk a hegy irányába.

Láttunk még 3 szárcsát és 1 héját, aztán indultunk a hegy irányába.

Fülöp a fészekben ácsorgott, s láthatóan nem örült a hidegnek. Elege volt már ebből a télből? Nem csodálom.

Fülöp a fészekben ácsorgott, s láthatóan nem örült a hidegnek. Elege volt már ebből a télből? Nem csodálom.

Ugye, hogy fázik? Mondtam!

Ugye, hogy fázik? Mondtam!

A Bodrog már apadt keveset...

A Bodrog már apadt keveset...

... s a csigák mellett mást is lerakott a parton...

... s a csigák mellett mást is lerakott a parton...

... ahogy ez felénk szokás.

... ahogy ez felénk szokás. Itt Közép-Kelet Európában.

Hazafelé már a varjakat sem tudtuk fényben fotózni. Pedig odafelé fények is voltak, meg sok varjú, traktorral a háttérben. Ezt bebuktuk. :-(

Hazafelé már a varjakat sem tudtuk fényben fotózni. Pedig odafelé fények is voltak, meg sok varjú, traktorral a háttérben. Ezt bebuktuk. :-(

Vélemény?

Mezei verebek – az első kattintások az új fotómasinával

Végre megérkezett az új fényképezőgép, a két objektívvel (Olympus E-520 + Zuiko ED 14-42 + Zuiko ED 70-300).

Több mint 10 év után újra tükörreflexes fényképezőgéppel tudom megörökíteni a körülöttem lévő világot. :-)

A 90′-es években egy Zenit fotópuskával (300 mm-es optikával), az évtized vége felé egy Minolta félautomata géppel kattintgattam. A digitális korszakban bridge gépekkel rendelkeztem, D-SLR gépem eddig nem volt. Így hát újra meg kell tanulnom fotózni. De ez nem tántorít el. ;-)

Délelőtt, az egyik cigiszünetünkben, kattintottam párat a B épület melletti sövényen bohóckodó mezei verebekről.

Mezei veréb - Ilyen háttérelmosódást eddig nem tudtam alkotni. Ehhez kellett a D-SLR és a "hosszú optika".

Mezei veréb - Ilyen háttérelmosódást eddig nem tudtam alkotni. Ehhez kellett a D-SLR és a "hosszú optika".

Mezei veréb - A sövény is jót tett a témának.

Mezei veréb - A sövény is jót tett a témának.

Mezei veréb - Viszont nehéz volt olyan fotót készíteni, amikor nem lógott be egy vagy több ágacska.

Mezei veréb - Viszont nehéz volt olyan fotót készíteni, amikor nem lógott be egy vagy több ágacska.

Mezei veréb - Lesz ez még jobb is. Remélem!

Mezei veréb - Lesz ez még jobb is. Remélem!

Hozzászólások (14)

Ma még tavasz volt – napsütés, virágok, fák és bogarak

Ma délelőtt beugrottunk a botanikus kertbe, mert vittünk egy új madáretetőt és 10 kg napraforgó magot. Elfogy még az a tél végéig. :-)

Ma még csodás napsütésben láthattuk a hóvirágokat és a már nyíló tavaszi tőzikéket az égeres alatt. Holnaptól újra visszatér a tél. Legalábbis ezt ígérik a meteorológusok, s mostanában ilyen szinten egyre kevésbé tévednek. Szóval lehet, hogy jól fog még jönni az a 10 kiló mag.

Hóvirág (Galanthus nivalis)

Hóvirág (Galanthus nivalis)

A tavaszi tőzikék (Leucojum vernum) többsége még nem nyitotta ki lepleit.

A tavaszi tőzikék (Leucojum vernum) többsége még nem nyitotta ki lepleit.

A vörösfenyők (Larix decidua) még kopaszok.

A vörösfenyők (Larix decidua) még kopaszok.

Egy fiatal hegyi mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum). Több ezer éves társai a Föld legnagyobb tömegű élőlényei.  - Normális esetben nem jobbról balra nő, hanem lentről felfelé. :-)

Egy fiatal hegyi mamutfenyő (Sequoiadendron giganteum). Több ezer éves társai a Föld legnagyobb tömegű élőlényei. - Normális esetben nem jobbról balra nő, hanem lentről felfelé. :-)

Gombák egy tuskón

Gombák egy tuskón

A hétpettyes katicabogár (Coccinella septempunctata) is vígan rallizott a mohák és fűszálak között.

A hétpettyes katicabogár (Coccinella septempunctata) is vígan rallizott a mohák és fűszálak között.

Hozzászólások (2)

« Újabb bejegyzések
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.