Az előző rövid bejegyzésem (Már a csicsörkék is a másodköltés ügyeit intézik) feltöltése után jött a gondolat, hogy hosszabban megemlékezzek a májusi mindennapi madaraimról.
Munkanapokon, a rendes két óránkénti 10 perces szüneteket* a főiskola előtti téren, ill. parkban töltjük munkatársaimmal (az MME Monitoring Központjának irodája a Nyíregyházi Főiskola “B” épületében van). Ezekre a 10 percekre a nyakamba akasztom a fényképezőgépet (Panasonic Lumix FZ-18, tehát nem egy profi felszerelés, csak egy afféle kattintgatós), s ha akad egy madár ami a közelbe téved, akkor megnyomom az exponáló gombot.
Májusban elég sokat kattintgattam a főiskola parkjában.
*Törvényben szabályozva a számítógépes munkát végzőknek óránként jár 10 perc szünet, amikor nem a gép előtt kell ülniük.
Május 10-én az EU43A4 UTM négyzetben (Gávavencsellőtől északra) végzem el a Mindennapi Madaraink Monitoringja (MMM) program első tavaszi felmérését, s a terepi munka során élőben közvetítettem mobiltelefonos bejegyzésekkel. Akkor azt is megígértem, hogy „Hamarosan fel is töltök egy “hagyományos” bejegyzést (nem a helyszínről küldött mobillal készített fotókat), melyben részletesebben írok a helyszínen megörökített pillanatokról. Természetesen fotóztam is.”
Az alábbi linkre kattintva megtekinthető a Google térképén, hogy merre is van az EU43A4 UTM négyzet.
MME – UTM (2,5*2,5 km) – EU
A lentebb megörökített pillanatokban tényleg csak olyan madarakat láttam és hallottam, melyekkel minden nap összefuthatunk, ha egy kicsit figyelmesek vagyunk.
Az alábbiakban az énekesmadarak (Verébalakúak – Passeriformes) rendjéből a májusban fotózottak közül mutatok be néhányat. A többségüknek a hangját is meghallgathatják látogatóim, a képekre kattintva!
Ha a kedves látogató MMM felmérő is egyben, akkor jelzem, hogy még pontosan két hét áll rendelkezésre a második tavaszi számlálás elvégzésére, ha most még nem MMM felmérő, akkor remélem, jövőre már az lesz!
Nem mellesleg 1 hónapja indult ez a blogom, s ez a 100. bejegyzésem.
Kezdem a főiskola parkjának gyakori madaraival, közülük is a mai csicsörkével.

Fülemüle (Luscinia megarhynchos) hím - Sóstói-erdő 2009.04.22. (a hangfelvételt 2003.06.04-én Zalkodon készítettem)

Fülemüle (Luscinia megarhynchos) hím - Sóstói-erdő 2006.05.05. (a hangfelvételt 2003.06.04-én Kenézlőn készítettem)

Házi veréb (Passer domesticus) tojók és frissen kirepült fiatal - 2009.05.13.
A május 10-én végzett MMM felmérés alkalmával kattintott fotók következnek.
Mára ennyit gondoltam!





























Cila mondta
Köszi Karcsi!
Megint sok örömöt szereztél ezekkel a csodás madárfotókkal!
karolynagy mondta
Szia Cila!
Ennek igazán örülök!
A 100. bejegyzésre valami hosszabbat akartam. Ez elég hosszú lett.
márti nagyi mondta
Köszönet ezért a bejegyzésért is , a képekért különösen. Nagyon sokat tudunk tanulni belőle.
karolynagy mondta
Akkor már nem volt felesleges megírni és összeállítani. A hangokat is sikerült meghallgatni?
márti nagyi mondta
Nagyon örülök,hogy a hangokat hallva kezdem azonosítani a természetben hallottakat.
Fáni mondta
Köszi Karcsi! Igazán hasznos amit csináltál, a gépem sajnos nem engedi a hangokat meghallgatni, mert “veszélyesnek” tartja a butus:) Na majd teszünk róla!
karolynagy mondta
Nincs semmi veszélyes a linkelt oldalam MP3 fájljaiban.
Judit mondta
Karcsi! Köszönöm az élményt!
Érdekes, némely madár kicsi tájszólással beszél nálunk, pl. az énekesrigó más strófákat tanul be.
A hangokat milyen eszközzel veszed fel?
karolynagy mondta
Szia Judit!
Igen, a madarak is egyéniségek, minden egyed kicsit másképpen szól. Vannak fajok, melyeknél ez nem annyira feltűnő, mert egyszerűbb az éneke, de pl. az említett énekes rigó esetében nagyon nagy különbségeket fedezhet fel a nem madarász fül is. Ez azért van, mert az énekes rigó más madarak strófáit szövi bele az énekébe, s azokat ismételgeti. Minden egyed olyan más fajok hangjait tudja beleszőni énekébe, amelyekkel találkozott élete során.
A fenti hangok meghallgatásakor a fájlokat az MME Monitoring Központ honlapjáról hívja meg a blog. Ezeknek a felvételeknek a többsége Zsoldos Árpi MME kiadású CD-iről valók.
Ebben a bejegyzésben a fülemüle hangok származnak “tőlem”.
Teshnikai paraméterek, melyekkel a hangokat felvettem és digitalizáltam: Marantz CP430N riporter magnetofon + Sennheiser ME-67 puskamikrofon + Rycote szélvédő Softie. Digitalizálás után az eredeti WAV tömörítése MP3 formátumba (192kbps). Nincs utólagos zajszűrés.
Richie mondta
Köszönöm ,hogy létezik ez az oldal! Csodálatos! Sok örömet találtam,találok benne!!!:)
Graula!!!
karolynagy mondta
Köszönöm! Ez megtisztelő. Örülök, ha valami érdekes infót tőlem tudtál meg!